top of page

2023. 12. 05.

Kedves Mindenki!

Fogadjátok sok szeretettel, Paksi Álmos évértékelő beszámolóját!

2023. 11. 14.

Kedves Mindenki!

Ezúton tesszük közé az idei versenyzői ranglistát az osztály vonatkozásában.

2023. 09. 24.

web_OB_Proligy.jpg

Idén a szezon végére maradt az Asso99 osztály legfontosabb eseménye, a Magyar Bajnokság. Az idei évben eggyel több külföldi hajó vett rész a megméretettésen, mint tavaly, ami azt jelentette, hogy egy külföldi hajó jött el, a Herceg. :)

A kezdés a szokásoknak megfelelően, szerda délután a regisztrációkkal és a mérlegelésekkel történt.

Az egységek nagy része már nevezés kezdete előtt megérkezett. A versenykiírás szerint 18:00-kor kezdődött a nevezés és egyből be is indult a nagyüzem. A regisztrációk és a vitorlafelmérések Kuruc Sanyinak és Raschembergere Miklósnak és csapatának köszönhetően, zökkenőmentesen lezajlottak. Kb fél kilenckor már be is fejeződött.

Csütörtök reggel a megnyitót követen, az előrejelzéseknek megfelelően, meg is jött a szél és mentünk a pályára. Jó tempóban három futamot sikerült abszolválnia a csapatnak. Mint utóbb kiderült, erre nagy szükség volt, mert a déli parton elvonulni látszó zivatarcella átjött a keleti medencén és egy jó 60+ km/h-s szél fújta ki a csapatot a partra, illetve jól le is mosta mindenkinek a hajóját :)

Pénteken igazi katalógus idő ütötte fel a fejét. megjött a várt délnyugati szél, ami nagyszerű assos futamokat hozott, kb 14-16 csomós szélben, itt ott némi erősődéssel és persze néhol gyengüléssel. Meg lett a hat futam. Hurrá már van egy ejtő is.

Nyugodtan vártuk a szombatot, ami valami fura módon megint az előrejelzéseknek megfelelően érkezett... esővel és persze szélcsenddel :( Dél körülre felszakadoztak a felhők és jött a várt észak-nyugati, mi meg mentünk is ki a vízre :) Meglehetősen csapkodó pöffös északiban sikerült a tervezett három (korrekt) futamot lebonyolítani. ekkora már kialakult az élen a végső sorrend. Annyira, hogy a győztes hajónak az utolsó két futamra már ki sem kellett mennie, hiszem addigra már behozhatatlan előnyre tettek szert.

A partra vonulás után (minden nap) kvázi percek múlva jöttek is a hivatalos eredmények, amik ez esetben már a végeredmény volt.

A 2023. évi Asso99 Magyar Bajnokságot a Proligy nyerte Gyapjas Balázs kormányzásával, illetve a ők nyerték (idén is) a 26 év alatti fiatalkorúak versenyét is.

Második lett a Majthényi Szabolcs által vezetett Fantomasso csapat, illetve szorosan mögötte, egy ponttal lemaradva, harmadik lett a Peecasso csapata, ahol a hagyományokhoz híven idén is Nyári Zsolt fogta a kormányt!

A partra érkezés után nem volt más dolga már a flottának, csak részt venni egy jó hangulatú záró partin és elfogyasztani egy finom vacsorát, ahol jutott étel és ital bőven  résztvevőknek!.

A végső elszámolásban kimondhatjuk, hogy talán a szezon egyik legszínvonalasabb bajnoksága volt parton, mind pedig a vízen. Korrekt futamokkal, jó versenyzésben és nagyszerű rendezésben. Már többen megtették ugyan, de ebből talán sosem elég... Köszönjük Kurcz Sanyinak és csapatának a szuper szervezést és a bajnokság alatt tausított rugalmas hozzá(nk) állást! Valamint köszönjük Rauschemberger Miklósnak a szokásos kiváló vízi rendezést és lebonyolítást.

Idénre már nem maradt sajnos több ranglista verseny, így megvan az idei végleges rangsor is. Nagy örömünkre új ranglista győztest köszönthetünk a körben, Paksi Álmos és a 100% csapat személyében, akik kitartó és jó versenyzéssel idén elhódították a ranglista győztes címet!
Második helyen végzett a Tomasso Csapata, Vadnai Tamás kormányzásával és harmadik lett az Infla Deus Csapat Detre Szabolcs kormányzásával.

Gratulálunk minden egységnek, akik részt vettek az idei bajnokságon vagy ranglistán és reméljük jövőre folyamatosan olyan nagy lesz az érdeklődés a futamok iránt mint idén a bajnokságra!
Találkozunk 2024-ben a vízen!

2023. 09. 17.

web_felszKer_01.jpg

A Magyar Vitorlásszövetség idei utolsó versenye a hagyományosan nagy létszámú versenyzőt felsorakoztató Félsziget-kerülő verseny volt. Az assok is várt létszámban, kilencen (ebből nyolc osztályban) sorakoztak a rajtvonalnál. A verseny kellemes 6-8 csomós keleti szélben indult. Mivel spinakkeres szakasszak kezdtünk, fontos volt, hogy a rajt után gyorsan szedjük a lábunkat, nehogy a nagyobb

bútorszállítók letakarjanak. Ez a többségnek sikerült is és flotta nagy része a hamar a mezőny elejére bogozta magát. A csövön gyorsan át lehetett jutni, majd jött egy pöffös menet a bázsai öböl bólyájáig, ami az első pályajel volt. Onnan visszafele sátjerboardon kerülgettük nagyjából az egész mezőnyt, ami nem volt kevés, mert 300 hajó volt a nevezettek listáján. A Csövön visszaérve keletiesedett a szél, így újra előkerültek a spilák a hajógyári pályjel felé. A második pályajeltől már csak egy rövid kreuz szakasz volt hátra, amit egy rövid déli igazítás után lehetett abszolválni.

Ez a menetet magabiztos versenyzéssel a 100% csapata nyerte Paksi Álmos kormányzásával. Második lett az Infla Deus Csapat, amit most is Detre Szabolcs  vezetett. Harmadik pedig a Yuppie csapata lett, Kovács Zoli vezényletével.

A flotta a szokásos módon eléggé együtt mozgott és kb negyven percen belül mindenki be is futott.

Jó versenyzés, szép idő volt. Egy jó élménv volt mindenkinek, aki részt a versenyen.

2023. 08. 17.

Kedves Mindenki!

Ezúton tesszük közé az idei Magyar Bajnokság kiírását.

2023. 08. 14.

ODT_fured_web.jpg

Az idei Füred Kupáról sok mindent el lehetett mondani, de hogy futamokban gazdag változatos versenyzést hozott volna, azt sajnos nem :( A rendezők ugyan mindent megtettek a magas színvonal megtartása érdekében de sajnos szelet még ők sem tudtak csiholni a kibérelt vízterület fölé :(

A szombati nap kedvezett számos sporteseménynek, mint például a rögtönzött pingpong versenynek a tető alatt vagy az egész napos napozásnak és strandi fürdésnek, de sajnos a mezőny egész nap a parton maradt.

A vasárnap kísértetiesen hasonlított a szombatra. Sajnos az érkező meleggel az anticiklon hatására a szél eltűnt. A rendezőség a 14 órai utolsó futamkezdéssel szorult helyzetben találta magát, de 12:40-kor bevonta még gyorsan az AP lobgót és kiindult a vízre. Az Assók a Bravó pályán sorakoztok fel, ahol Sipi próbált meg valami ember feletti teljesítményt, vagyis, hogy futamot rendezzen az adott körülmények között. A helyzetet talán jól jellemzi, hogy a bajnokságon résztvevő hajóosztályokat ki sem vitték a pályákra és Sipi is bocsánatot kért, ha úgy alakulna, hogy nem lenne pont futamra alkalmas az idő. Mi meg jeleztük neki, hogy jelen esetben megbocsátunk :)

A pálya elég csíkos volt  és nagy szükség volt a rutinra, hogy melyik oldalt kell húzni. Az Infla Deus Csapat meggyőzően vezette a mezőnyt, akik mögött ott loholt Csury Zoli az Ou Salival, Lélék kissé lemaradva az Equilorral. De végül a befutási sorrend nem változott. Negyedik helyen a Tomahawk futott be, Cserveni Dani kormányzásával.

Köszönjük mindenkinek aki kitartóan várakozott a melegben és lelkesen rohant ki a pályára még egy utolsó lendülettel, hogy versenyezzünk egy jót, sajnos ez most sikerült, de hát az időjárást sajnos még nem lehet megrendelni :)

A következő ranglista verseny a Félszigetkerülő lesz, ahol komolyan oda kell tenni magunkat, ha aktív osztály akarunk maradni jövőre.

2023. 07. 10.

Az idei Kékszalag több tekintetben is rendhagyó módon zajlott és ebből az egyik volt csak a halasztott rajt. A másik, ami számunkra furcsa volt, hogy idén a szokásosnál lényegesen kevesebb asso indult. Összesen hat egység állt rajthoz, amelyből öt osztályban indult, egy pedig ORC-ben. De hát top génuával furán is néztek volna ki az osztály hajók között :)

A mezőny a szokás szerint elég összetartó volt és több tizenkét órányi kergetőzést követőn, fél órán belül mindenki a célban volt.

A bolyavételi sorrendeket - valamint nézve az élő képet - Fazakas Gyöci jól elkapta a rajtot Olcsival az északin és kicsit több mint egy óra múlva már vették is a kenesei pályajelet. Aztán kevesebb, mint egy óra alatt lesiettek Siófokra, itt még mindig a Csimborasszó vette a bolyát elsőként. Olcsiék nem engedtek a szorításból, igaz ez nekik nem is szokásuk. Csakhamar érkezett Csury Zoli (Ou Sali) és Paksi Álmos (100%), valamint Lél az Equilorra. Az egész flotta kevesebb tíz perc alatt átszaladt a kapun.

A hosszú keszthelyig tartó szakaszon leálló szél már nem kedvezett annyira a flottának, a nagyobb négyzetméterű hajók legyalogolták őket. Gyöciék belassultak, Álmosék viszont húztak egy ügyeset, így ők Keszthelyhez érve helyet cseréltek, a többiek tartották a pozíciójukat.

Visszafele sajnos tovább gyengült a szél és az iránya sem javult, hogy spinákkert lehetett volna húzni, így mindenkinek még legalább öt órára volt szüksége, hogy teljesítse az utolsó szakaszt. A 100% sikeresen tartotta végig a pozícióját, és az utolsó szakaszon az utolsó helyről hozta vissza a futamot az Equilor és futott be a második helyen. Ez is igazolja a régi kékszalagos mondást, hogy "Keszthelyig nem dől el semmi". harmadik helyen futott be az Ou Sali, kevesebb mint egy perccel lemaradva a második helyezettől. Negyedik lett végül a Fantomasso és még abszolút ötvenen belül futott be a Csimborasszó is.
Gratulálunk a résztvevőknek!

2023. 06. 27.

ODT_III_Web_01.jpg

Alig két hét telt el az előző ranglista verseny óta és máris itt a következő. Teljes erővel a dübörög a szezon és ranglista is. Erre már csak ráadás volt, hogy a szombati versenynapon a szél is dübörgött és még Béci és a halasztás mellett döntött, pedig az nincs benne a helyi népszokásban Földváron a Sparinál, ahol ezen a hétvégén

került megrendezésre az OD Trophy sorozat harmadik fordulója, melynek idén is a Raiffeisen volt.

A szombati nap bővelkedett a 20 csomós lefújásokban, igazi assos idő volt. Ennek megfelelően az assok vidáman siklottak végig a pályán. Már az első napon kialakulni látszott egy sorrend, mert mind a Nyári Zsolt által kormányzott Peecasso, mind a Vadnai Tamás vezette Tomasso, megabiztosan versenyzett és nem fért nagyon kétség a helyezéseikhez. A helyzet annyira stabillá volt, hogy a vasárnapi második futamra az említett két hajó már ki se ment, mivel sem javítani, sem rontani nem tudtak a helyezéseiken.

Így végül a kialakult sorrend... első lett a Peecasso csapata, második a Tomasso és legénysége, harmadik helyen pedig Paksi Álmos által kormányzott 100% legénység lett.

Egyik rangsorban sem változott a helyzet lényegesen, még mindig a Tomasso vezeti az idei mindkét ranglistát.

2023. 06. 11.

353825113_10159584454110920_1743460998053662754_n.jpg

A hétvégén került megrendezésre az OD Trophy második versenye, melyet a hagyományoknak megfelelően a Kereked Vitorlás Klub rendezett Csopakon. Az Assok jelentős létszámmal, kilenc egységgel várták a rajtot, ám szombaton minden várakozás ellenére a rajt elmaradt, mert pálya versenyzésre alkalmas szél nem alakult ki, köszönhetően főleg a kiemelten erős zivatar tevékenységnek. A flotta természetesen nem vesztette kedvét, hiszen a vasárnapi előrejelzés stabil

szelet ígért, így vasárnap egy kilenc órás kezdést irányzott elő a rendedzőség.

A várakozások be is igazolódtak és stabil, hol erősödő, hol kissé gyengülő észak-keleti szélben a sikerült négy futamot rendezni. A mezőny létszámára és a rajtvonalon kialakult tolongásra tekintettel a rendezők csakhamar elővették az U lobogót, ám még ekkor is sikerült tömeges korai rajtot csinálni. A fekete lobogó láttán már mindenki kissé visszább vette a tempót :)

A verseny nagyon szoros volt, mivel az első három futam végén még pont egyenlőség volt az első helyen. Mivel az utolsó futamot magabiztos versenyzéssel megnyerte a Tomasso csapata, így végül nettó három ponttal magukénak tudhatták a kupát is. Második lett a 100% legénysége, Paksi Álmos kormányzásával, és harmadik helyen végzett a Detre Szabolcs kormányozta Infla Deus csapat.

Gratulálunk a részvevőknek! Találkozunk két hét múlva a földvári OD-n!

2023. 06. 02.

Kedves Sporttársak!

Megkaptuk az ide Európa kupa versenykiírását, melyet ezúton teszünk közzé!

2023. 05. 22.

347418469_598961702327371_2776019735131439117_n.jpg

A hétvégén került megrendezésre az idei második ranglista verseny, ami a kenesei ODT volt.

Az előzetes várakozásokhoz képest kevesebb (öt) egység állt rajthoz, illetve állt volna, ha lett volna rajt. Sajnos a szombatra előrejelzett stabil 8-9 csomós szép csak nyomokban volt fellelhető a pálya terültén, így egy halasztással kezdődött a versenynap.

Az első futam kisebb számolási gyakorlattal indult, hogy hány perc elteltével is kell lőni az egy percest, illetve rajtot, de a megismételt rajt gyakorlat már sikeres volt és az első Futamot 

egy gyenge 4-5 csomós szélben a Tomasso csapata haladt át elsőként a célvonalon.Kis várakozást követően gyors tempóban érkezett a második

futam, ami szintén hasonló körülmények közt zajlott és szintén a Tomasso csapata húzta be.

egy gyenge 4-5 csomós szélben a Tomasso csapata haladt át elsőként a célvonalon.

Kis várakozást követően gyors tempóban érkezett a második futam, ami szintén hasonló körülmények közt zajlott és szintén a Tomasso csapata húzta be.

A harmadik futamnak is nekiszaladt a rendezőség, ám a kialakult szélcsendre való tekintettel ezt az első kreuz bolyánál lelőtték. A rendezőség jó érzékkel úgy ítélte meg, hogy, hogy a nap folyamán komolyabb szél már nem várható, így mindenki a part felé vette az irányt.

Vasárnapra, szintén stabil 8 csomós keletit jelzett előre a meteorológia, ami valamilyen érthetetlen okból elmarad, így újabb szélkereséssel indult a nap. Több jel is mutatkozott, hogy esetleg kialakul valamilyen használható szél, ezek mind a feledés homályába merültek. Egy kiépülő laza északiban a rendezőség megpróbálkozott egy gyors pálya építést és rajtot, ám a szél drasztikus csökkenése kapcsán a második kreuz bolyánál befutatták a mezőnyt. Ezt a futamot így az Equilor csapata nyerte.

Ezt követően már nem került sor több futamra. Irány a part.

Összesítésben végül három futam került értékelésre, mely a következő végső sorrendet hozta:
1. Tomasso

2. Tomahawk

3. Equilor

4. Yuppie

5. Fiji

Gratulálunk a résztvevőknek! Találkozunk Csopakon!!! Remélhetőleg ott már sokkal nagyobb létszámban képviseltetjük magunkat!

2023. 03. 03.

Kedves Sporttársak!


Ne feledjétek a szezon eleji adminisztrációs tevékenységeket, mint például a versenyengedély kérő lapok kinyomtatását, illetve az éves sportorvosi engedélyek intézését, mely első lépése a sportorvosi kérdőív kitöltése.Ezt most már elektronikusan is kitölthetitek itt. Sajnos ezt követően azért még ki kell nyomtatni és alá kell írni :(

2023. 03. 03.

A hagyományoknak megfelelően, idén is az osztályértekezlettel startolt a szezon. Az elmúlt évek gyakorlatával megegyezően, idén is a hibrid megoldást választattuk. Az osztálygyűlésen 11 hajó képviseltette magát a megbeszélésen. Az értekezlet jegyzőkönyvét a lenti linken találjátok.

wind_forecast.jpg
  • Facebook Social Icon
  • YouTube Social  Icon
mvsz-logo-2022.png
vituki_kht.png
bottom of page