FÜRED KUPA 2009
Csütörtökön még a nyár legmelegebb estje volt, aztán megjött pénteken a front hatalmas záporokkal. Két ilyet fogtunk ki a Kenese-Füred átmenetkor is.
Éjjel majdnem elvitte a szél a házat Balaton környékén, nem hittem, hogy lesz másnap futam. Nagyon sok verseny maradt el idén a nagy szelek miatt.
Szerencsére a BYC büfében csak 11-ig kellett iszogatni, mert kisütött a nap és a rendezők is megbarátkoztak a gondolattal, hogy ki kell menni. Nem irigylem őket, billegni órákat a VR hajón… Szóval a kimenetkor már érződött, hogy nem lesz itt szélben hiány. Nem is volt dilemma a fokvitorla választással. Az a szél volt az első futamban, amikor a nagyvitorla is lobog időnként a fok mellett.
A pályát elég közel tették a parthoz nem akartak a rendezők hánykolódni a nagy, déliparti hullámokon. Tíz Asso vállalta az erős szeles hétvégét, pedig ilyen időjárásban élvezetes igazán az Assozás, és nyakunkon a hazai EB, ahová remélem mindenki, eljön, aki mozog ebben a hajóosztályban.
A partközeli pályának köszönhetően nagyon izgalmas volt a kreuz, általában a széleken lehetett nagyokat fogni. Minket is nagyon megviccelt az első futam 2. cirkálója,
vezető pozícióban, középen nyugodtan forgolódtunk és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, majdhogynem utolsók leszünk a felső bójánál, mert a pálya két szélén 4-4 hajó nagy felélesedést kapott. Ezzel a Pikabós Koko csapat nyert biztosan Szilváék előtt.
Második futamban rajt után nagy látványosság volt, ahogy a BMW-es csapat elkerülte önfeláldozóan a hatalmas ütközést, a leesni nem tudó SIMO elöl, magukra borítva a hajót.
Kántás Gábor a verseny után azzal mentegetőzött, hogy Assoval nem lehet leesni ilyen szélben, tehát ő vétlen…..( reklamálni a hajó tervezőjénél kell )
Én azt
tanácsolom minden Assosnak, hogy ilyen kemény
szélben, bal csapáson készüljön fel egy
esetleges leesési manőverre. A lee backstagot szedje le teljesen
a csörlőről, - ugyanis ha
kicsit is megfeszül a backstag, megakadályozza a Gross
kiengedését és ezért vissza luvol a
hajó -
és tartsa kézbe a gross shottot, mert a lee kocsi
leengedése kevés! Viszont behúzott fokkal is le
lehet esni, nem kell okvetlen ráengedni! Ha a
leesésben nem vagyunk biztosak, akkor
hirtelen meneküljünk a szél
felé, és ne várjuk meg a nagy bajt. Azaz
inkább borítsa saját magára a hajót,
aki érzi, hogy baj lesz, és nem rommá törni a
másikat. A jelszó: vigyázzunk egymásra,
kevesen vagyunk !
Ügyesen vitorlázott a kezdőnek számító 126-os EQUILOR Németh Botond kormányzásával.
Több ízben elöl voltak, és be is futottak egyszer 3. helyen.
Volt egy futam, ahol viszont a SIMO vezetett, de hamar kiadta a kezéből a lehetőséget, mert kihalzolt, és egyedül elment teljesen balra hátszélben, és ezzel oda is lett a jó hely.
A BDO számomra
elég érthetetlen. Jó sebességgel elöl
vannak erős szelekben, de valahol elrontják, vagy elakad, vagy
elszakad valami. Az albájuk szakadt el ezért
kiálltak. Nem kell ezért kiállni, még erős
szélben sem,....
alba kreuzban nem kell, hátszélben pedig
ráül valaki a baum közepénél, és
ott befekszik a grossba
és meg van oldva. A spontán halzolást viszont
kerülni kell!
Halzoláskor középre kell shottolni a grosst. Idén a Csopaki versenyen mi is így közlekedtünk.
Szilváékkal voltunk csatában az első helyért, de a második napon nagyon magabiztosak voltunk és nem bírtak velünk.
Jó
próbája volt ez az EB-nek, mind nekünk a
vízen, mind a Rendezőknek. Szerintem jó kis verseny lesz,
gyertek minél többen.!! Ha sokalljátok a 350 €
nevezést, gondoljatok arra, hogy nagyon sok
járulékos költsége van egy ilyen
rendezvénynek, külföldi Jury tagok
beutaztatása, etetése, bankett, díjak,
ajándéktárgy mindenkinek…nem egyszerű. A
média megjelenésre hivatkozva, sponzor szerzése
350 € erejéig nem lehet probléma.
Üdv
mindenkinek Szagyi