Az első
nyárias versenyt
futottuk Csopakon ezen a hétvégén, ahol rekord számú Asso gyűlt össze.
Habár a
Windguru gyenge déli szelet jósolt, már kora reggel szépen frissült a
DNy-i.
Korai
kelés szombat reggel és száguldás az autópályán, majd 7-kor indulás a
tükör sima vízen motorral át Csopakra.
Almádi vonalában egyre frissebb DNy-i
szél és hullámzás fogadott, úgyhogy ráhúztam a gázkart és menet közben
tankoltam
kétszer is.
A csapat másik fele autóval
sietett nevezni, hogy elérje a 8 órás nevezési határidőt.
Három hajó kivételével az egész
flotta rajthoz állt.
Mindenki nagyon komolyan vette a versenyt, feszültség volt
érezhető a rajtra gyülekező hajókon.
Mi a héten lecseréltük mind a hat
trapézdrótunkat, mivel a múlt heti szakadás miatt nem bíztunk bennük.
Igaz
kilenc évesek voltak a drótok… Hatvan méter 2,5 bowdent jelent egy
ilyen csere,
amit Király Zsolt és
Tóth Robi profi módon megoldott.
I
futam
Pár fokkal jobb volt
leeben az első rajt, amit sikerült jól elkapni. Három „lógós –trapézos”
szélben
elindult a mezőny.
Mint már mondtam korábban, Santálék
(APC) mindig jól
csinálják a friss DNy-i széles versenyeket.
Most is így történt; luvban
kilőttek a falból és szépen emelkedtek ki a mezőnyből.

Mi is nagyon gyorsak voltunk és
kijöttünk a felettünk rajtolók elé.
Amikor átfordultunk úgy látszott,
hogy
APC-nek le kell essünk. Már rá is készültünk, amikor megfordultak.
Ekkor kicsit
gyengült a szél és pörgött le, vészesen csúsztak ki alattunk. De
kaptunk egy
felcsűrő frissülést,
és emelkedni kezdtünk, így biztosan
előttük érkeztünk a
kreuz bójához.
Mivel öten voltunk a hajóban a spi
húzáskor sok volt bent a teendőm, mert a trapézon kint kellet
maradni a raumos menetben a
többieknek.
Megoldottuk, és
tartottuk az első helyet mögöttünk az APC, és szorosan utána a
Fantomasso.
Az enyhe pöffökben, hol lecsökkent
a fórunk, hol megnőtt.
A hátszélben a
halzolás jól sikerült, így biztonságos előnyre tettünk szert az alsó
bójáig.

A
második kreuzban feljebb igazítottunk mindketten, míg Olcsiék húzták a
jobb
oldalt.
Nagy csata alakult ki a kreuz vége
felé, APC és Fantomasso között, míg
Olcsiék jobbról elmentek Santáléknak.
Mi egy kicsit eltávolodtunk tőlük,
és biztos forral vettük a 2-es bóját!
De akkor nagy meglepetésünkre
látjuk,
hogy Olcsiék alattunk leesnek és Santálék már rég spiláznak.
Igen, a 6-os, betét
bóját kellett volna venni, amin gondolkodtunk, még rajt előtt, de nem
volt a
hajón kiírás !….
Na éreztem már magamat jobban is
meg kell vallanom!
A
hátszélezést jól csináltuk, így utolértük Fantomassot, de belső helyet
kértek
és adtunk természetesen lent,
így külső körön Santálék
zavarásában kezdtük a kreuzot,
így ki kellett forduljunk Olcsiék mögött.
Végül nagy csatában sikerült
megelőzni a következő hátszélben őket.
APC biztosan tartotta előnyét.

Befutóban a mezőny nagy része nagyon szorosan követte egymást.
II
futam
A következő
futam rajtjára kicsit frissült a szél, így hiányzott már a hatodik
ember
súlya.
A
rajt utolsó percében jobbról frissült a szél, tehát azok jártak jól
akik
luvba
helyezkedtek.
Csimborasszó ezzel a frissüléssel
megérkezett, a
rajvonalon félszelezve gázolt.
Elengedtük magunk fölött, de nagyon
későn tudtunk így
indítani.
A rajt utáni percekben felettünk
Peecasso harsogott, akiket sikerült kemény munkával
felszúrni, ezért lefordultak rólunk.
Nagyon kimentünk a bal oldalra, ami
nem volt
rossz, csak az alánk forduló Vivasso préselt huzamosan
fel a „plafonra”, kb. 10
fokkal a bója fölé, ezzel nagy veszteséget okozva mindkettőnknek.
Így bejött
elénk a Peecasso is a jobb oldalról. APC nagy forral vette elsőnek a
bóját.
Utána éles raum, spivel még épp
érdemes volt menni.
Szilváék biztonsági
magasságot vettek és később húztak golyót, ezzel veszítettek, ezért
át tudtunk rohanni alattuk.
A
hátszélben beértük Vivassot és belső helyet adtak, de külső körön
nagyon
ügyesen átfutottak alattunk és felszúrtak.
Kifordultunk és elmentünk balra,
amivel nagyot vesztettünk.
Az első két hajó eltávolodott,
jobbról megelőzött
ismét a Peecasso és a Csimborassó (aki nagyot fogott azzal, hogy kiment
egészen
jobbra)
és megközelített a Fantomasso.
A hátszélben a spi felhúzáskor
rögtön
átfutottunk Csimborasso fölött és ráközelítettünk a Peecassora.
A hátszélben
aránylag hamar mindenki áthalzolt a környékünkön, mi mentünk tovább
jobbra.
Jó
ütemben halzoltunk meg, így nagyon megközelítettük Vivassot,
visszaszerezve a
harmadik helyet.
A befutó félszél nagyon éles volt,
és sűrűn jöttek a hajók
gyönyörű látvány volt.
Az esti parti nagyon jól sikerült, mindenki ott volt.
Még
a nemrég született sok pici csemete is, akik nagyon aranyosak, szépek
voltak.
Egyértelmű, hogy az assozás jó
hatással van az emberi természetre.
Késő estig
értékeltük a történteket, mialatt egy nagy kivetítőn mentek a nagyon
profi,
vitorlás olimpiai videó felvételek.
Megtudtuk, hogy a Proligynak egy
súlyos
térdsérülés miatt kellett kiállnia és sürgősen a kórházba mennie.
Az Inkassonak
pedig a grósz fala szakadt el.
A Csimborasso pedig összecsomagolt,
mivel viszik
ki a hajó a Német bajnokságra.
Az OKI monitoron több száz, igen jó
foto, amiből
egy kattintással bárki gratis kinyomtathatta a kiválasztott képeit.
III
futam
Vasárnap
reggel nem jött meg a beígért Déli szél.
Jött helyette a nyári évszak
kezdetét
jelző reggeli Keleti, ami ugye nem tart sokáig.
Így is lett! A rajtnál még jó
kis csobogós breese volt, ami a futam során egyre gyengült és a második
hátszélben már
nem volt könnyű dagasztani a spilát.
Az első kreuzban Ou sali
talált rá a legjobb nyomvonalra, mögötte a Proligy.
Mi igen beragadtunk a
rajtban. Szerencsénkre bejött, hogy kifutattunk a fal mögött észak
felé,
így a kreuz bójánál
már nem voltunk messze a mezőnytől.
Rögtön felrántottuk a spit, ami
hiba volt,
mert mélyre kerültünk és a zavart szélben lassúak voltunk, így
Schulekék
átfutottak fölöttünk.
Viszont a hátszelet nagyon jól
megoldottuk és felmentünk
az utolsóról a negyedik helyre.
A második kreuzban nagyon jól járt,
aki rögtön
kifordult északra.
Ezt tette a Peecasso aki magára
talált ezen a napon,
vastagon megelőztek minket, de bejött elénk nem sokkal az APC is,
akik 3
ponttal vannak előttünk és két első helyük van, tehát három hajó kell
legyen
köztünk a célban.
Elég reménytelennek tűnt akkor a
győzelem. A hátszelet
mögöttük kezdtük tehát, és egyre közelítettünk rájuk, de
nagyon felkergettük
egymást, így mögöttünk Vivasso ejtegetéssel utolért.
Amikor meghalzoltunk nagy
veszteséggel mögéjük kellett vágjunk.
Megtaláltunk egy nagy lukat,
amelyben jó
percekig totális szélcsend volt. De szerencsénkre APC is lavórba
került.
Vivasso szépen megelőzött a hátszél
végére. Peecasso nagyon jó sávon haladt,
amit jól ki is használtak, egyre csak
távolodtak, és megelőzték az elöl
levő
Proligyt is.
Legelöl a versenyen kívüli Ou sali
(hárman ültek a hajóban!)
Az
utolsó kreuzot igen pici szélben kezdtük meg a negyedik helyen kettővel
mögöttünk APC.
Egyszer csak három lövést
halottunk. Keller Andrisnak jó füle
van, és rögtön mondta, hogy ezek nagyon messziről jöttek,
biztos a kalóz pályán
lőtték le a versenyt, tehát nincs megállás!
Vivasso éleskedett szokása szerint
előttünk, ezért jól megfutattuk, nehogy eszébe jusson ránkejteni.
Ez nagyon
bejött és szép lassan megkerültük. Alattunk Rickék és mélyen Olcsiék is
futtattak, amivel szintén jól jártak.
Akkor kezdett felcsillanni a
győzelmi
remény, és elhatároztuk, hogy meg kell fogni a jóval előttünk levő
Proligyt.
A
spi felhúzásra nagyon rákoncentráltunk és jól sikerült, amivel nagyon
megközelítettük őket.
Közben
figyeltük Fantomassot, akik kihalzoltak és elmentek Siófok irányába.
Ez nagyon
bejött nekik és megközelítették a Peecassot is, aki nyerte a futamot.
Meglepetésünkre Ou Sali-Tuss Miklós csapat befutott a célba, miközben
két osztály szabályt is durván megsértettek
azzal, hogy hárman ültek be vasárnapi futamra:
-
nem lehet a legénység számát változtatni egy versenysorozat folyamán
- a
minimális legénység száma 4 fő
Hosszú kínlódásos hátszelezés
után alul végül sikerült egy jó ütemű halzolással megtakarni és belső
helyet
csinálni Pitykééknek és
felvenni az irányt harmadik helyen a cél felé.
A Proligy a takarásunk miatt nagyon megállt
közvetlen a bójánál, így Vivasso vérszemet kapott és reszkírozva
próbált
besurranni
belső helyre, de ezt természetesen Pityke kivédte, így bóját
ütöttek.
Nagyon sportszerűen meg is csinálta Vivasso a 360 –as pörgést, habár
az „első adandó alakalom" csak a cél előtt nyílt meg számukra.
APC nagyon
lemaradt a jobb oldalon ebben a hátszélben és nyolcadiknak futottak be.
Tehát
bőven megvan a győzelem!
Santálék nem átallottak a futam megsemmisítésével
próbálkozni, és beadtak egy óvást, az asso osztályszabályra hivatkozva,
amely
szerintük kimondja, hogy szakaszonként az időlimit 20 perc.
Ilyen szabály
természetesen nincs, legfeljebb ha a versenyutasításban a rendezők
ilyet kiírnak.
A FOTÓKAT AZ OKI MUNKATÁRSAI
KÉSZÍTETTÉK
Detre
Zsolt