Asso bajnokság a Peecasso Mobil 1 Team szemszögéből

Az idei bajnokságot a verseny vitorlázásra alkalmas szél messziről elkerülte, így majd mindem pályán óvások sorát adták be a néhol tényleg irreális futamok résztvevői.
Az assoknak 10 futamra volt kiírva a verseny, de a bajnokságából végül is 6 futamot rendezetek meg. Jellemző volt a szélviszonyokra, hogy volt nap amikor egy futamot sem rendeztek, de szerencsére volt olyan is amikor egész nap fújt és három futamot tartottak.
Jellemzően gyenge, pörgölődős szerekben versenyeztünk egy olyan pályán ahol folyamatosan azt kellett figyelni, hogy hol a következő pályajel és a sok bója közül melyik a miénk. A pályatűzés sem segítette az egyébként is bonyolult bójarendszerben a kiigazodást így gyakran előfordult - velünk is - hogy egy egy egység nem a megfelelő bójára ment. Mindannyian ismertük a pályarajzot, de a gyakori tévesztések miatt a vízen a futamok között, komoly "árfolyama" volt egy nyomtatott pályarajznak. Az általános gyenge szél mellett volt olyan pillanat is, amikor elgondolkoztunk, sőt elő is készítettük az erős szeles genoat de még a rajt előtt lecseréltük a gyenge szelesre.
A futamokban elért eredmények nagyon vegyesek voltak a 6 futamban 5 különböző egység nyert az első két futam után az első 6 helyezett 10 és 12 pont között több helyen azonos ponttal állt. Az ötödik futam után a kieső teljesen átrendezte a eredménytáblát, majd jött a szélcsend és vártunk.
Kedden nem volt futam kora délután 15.20 kor a másnapra halasztották a futamot, és átadtuk magunkat az esti partynak.
Szerdán a szelet várva már fél 10 kor kiállt a zsűri a vízre, hogy ha az igen gyenge szél esetleg felélénkül ne akkor kelljen a mezőnyt összevadászni. Délután fél kettőkor a meghosszabbított versenyidőben az egész nap pörgölődő szélben, elindítottak egy futamot. Talán reggel a keleti volt a legstabilabb és legerősebb szél a nap folyamán, de délután a nyugati elég "stabilnak" látszott egy futamhoz.
Elrajtoltunk.  Már az assonak egy takkos lett a pálya és a víz is kisimult de mentük tovább. Az assonak ezt a futamot később törölték, mert a szélforduló után a módosításkor már az első pár hajó vette a bóját mire a rendező motoros dudálva megérkezett a módosítás hírével.
Összességében, kemény nem elsősorban fizikálisan megterhelő bajnokság után mondhatjuk el magunkról, hogy másodszor is Asso magyar bajnokok vagyunk

Teljes eredménylista a Kereked klub oldalán: <http://www.kereked.hu/ob2004_asso.htm>

Sándor Zsolt
Peecasso Mobil 1 Team
HUN -139